Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ausztrál Nagydíj

2009.07.12

 

Ausztrál Nagydíj:

Melbournben kezdetét vette a 2009-es szezon.

A tél alatt jelentős szabálymódosítások történtek, többek között bevezették a KERS-t, amit még nem minden csapat vett igénybe.A Ferrari is azon kevés csapatok közé tartozik aki már itt az első futamon is igénybe vette a kinetikus energiatároló rendszert.

Úgy alakultak a dolgok, hogy a Honda csapat a világválság miatt kiszállt a Forma-1-ből, és úgy tűnt eggyel kevesebb csapat indul el 2009-ben. Ross Brawn azonban úgy döntött, hogy megveszi a csapatot. 1 euróért meg is vette, így továbbra is munkát biztosíthatott a Honda csapat két versenyzőjének, Jenson Buttonnek, és Rubens Barrichellonak, akik idén már a Brawn GP színeiben állhatnak rajthoz. Ross mikor megvette a csapatot 1 euróért még nem sejthette, hogy 2009 legesélyesebb csapatának a tulajdonosa, és vezetője lett...

Március 28-án az időmérő edzésen mindenkit lenyűgőztek hihetetlen gyors sebességükkel. Erre a meglepetésre a nagy csapatok sem voltak felkészülve.Az első és a második helyet sikerült megszerezniük.A Ferrarinak sajnos nem mentek olyan jól a beállítások, és Felipe Massának a 7., Kimi Raikkönennek pedig csak a 9. helyet sikerült megszereznie.

Rajtrács:

1. J. Button (Brawn GP)

2. R. Barrichello (Brawn GP)

3. S. Vettel (Red Bull)

4. R. Kubica (BMW)

5. N. Rosberg (Williams)

6. T. Glock (Toyota)

7. F. Massa (Ferrari)

8. J. Trulli (Toyota)

9. K. Raikkönen (Ferrari)

10. M. Webber (Red Bull)

11. N. Heidfeld (BMW)

12. F. Alonso (Renault)

13. K. Nakajima (Williams)

14. H. Kovalainen (McLaren)

15. L. Hamilton (McLaren)

16. S. Buemi (Toro Rosso)

17. N. Piquet (Renault)

18. J. Fisichella (Force India)

19. A. Sutil (Force India)

20. S. Buerdais (Toro Rosso)

"Cél: A célegyenes előtt néhány kanyarral a versenyzőket elengedi a safety car, a célegyenesig azonban nem szabad előzniük. Jenson Button ezzel megszerzi élete második futamgyőzelmét (10p), másodikként gurul be Rubens Barrichello (8p), harmadik Jarno Trulli (6p). Negyedikként végez a világbajnok, Lewis Hamilton (5p).

57. kör: A safety car továbbra is a pályán.

56. kör: Két körrel a futam vége előtt a safety car tartja fel az autókat.

55. kör: Sebastian Vettel autóján elfogy a lágy keverékű gumi, kicsúszik az ideális ívről. Hátulról nekirohan Robert Kubica, Jenson Button ezzel behozhatatlan előnyre tesz szert. Kubica a következő kanyarban nekiszáll a falnak, mindketten feladják a versenyt. Három kör van hátra a versenyből. Bejön a safety car!

52. kör: Barrichello egy hosszú egyenesben körbe autózza Rosberg autóját, közben az első két helyezett (Button, Vettel) között stagnál a két másodperces különbség.

51. kör: Barrichello begurul a bokszba, a harmadik helyet ezzel Kubica veszi át. Barrichello Nico Rosberg mögé, az 5. helyre érkezik vissza. 7 kör van hátra a versenyből.

50. kör: Első helyen Jenson Button, mögötte Sebastian Vettel (+1.677), Rubens Barrichello (+3.437) és Robert Kubica (4.470).

46. kör: Felipe Massa autója lelassul, a brazil versenyző begurul a bokszba. Feladja a versenyt.

45. kör: Sebastian Vettel is elvégezte az utolsó bokszkiállást.

43. kör: Lewis Hamilton kigurul a bokszutcába, majd a 10. helyre érkezik vissza - Felipe Massa elé.

42. kör: Lewis Hamilton feljön az 5. helyre. Továbbra is Button vezet, második Vettel, majd Barrichello és Rosberg.

39. kör: Robert Kubica és Kimi Raikkönen autóját is megtankolják - 19 kör van hátra. Kubica a 7. helyre (Lewis Hamilton mögé), Raikkönen a 10. helyre érkezik vissza.

36. kör: Jenson Button és Sebastian Vettel között 5.217 másodpercre nő a különbség.

34. kör: Robert Kubica megautózza a futam eddigi leggyorsabb köridejét: 1.27.989 perc.

33. kör: Jarno Trulli is kigurul a bokszba, 9.2 másodperces tankolás után a 13. helyre érkezik vissza.

31. kör: Felipe Massa felteteti a tengelyek végeire a szuperlágy abroncsokat, 10.9 másodperc alatt tele tankolják a Ferrarit, majd a 14. helyre érkezik vissza.

30. kör: Jenson Button 3.929 másodpercre növeli előnyét a második helyezett Vettel előtt.

28. kör: Jenson Button továbbra is magabiztosan vezeti a mezőnyt, mögötte 2.441 másodperccel Sebastian Vettel, 4.377-tel Felipe Massa, majd Robert Kubica, Kimi Raikkönen, Jarno Trulli és Rubens Barrichello.

26. kör: A 9. Nico Rosberg és a 10. Lewis Hamilton között 1.927 másodperc a különbség.

24. kör: A safety car tovább engedi a versenyt, a sorrend: Button, Vettel, Massa, Kubica, Raikkönen, Rosberg, Piquet, Trulli. Lewis Hamilton a 12. helyen autózik. Piquet autója a célegyenest követő hosszú féktávon megdobja a Renault hátát, az autó kicsúszik a pályáról. Nelsinho Piquet feladja a versenyt.

21. kör: A versenyzők tovább köröznek a safety car mögött.

18. kör: Kazuki Nakajima autójának hátát megdobja a rázókő, nekivágódik a falnak. Kénytelen feladni a futamot, a safety car begurul a pályára.

16. kör: Sebastian Vettel kigurul a bokszba, 32 körre elegendő, 115 liter üzemanyagot nyomnak Toro Rossojába 11.6 másodperc alatt.

15. kör: A jelenlegi sorrend: Jenson Button, Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Rubens Barrichello, Kazuki Nakajima, Nelsinho Piquet.

13. kör: Az élen továbbra is Jenson Button autózik 4.569 másodperces előnnyel Sebastian Vettel előtt.

11. kör: Robert Kubica is kigurul gumicserére.

10. kör: Felipe Massa és Lewis Hamilton is begurul a bokszba. A Ferrari szuperlágy gumijait lecserélik, Hamilton kötelezően a 10 körre elegendő lágy abroncsokkal gurul ki.

7. kör: Sebastian Vettel autózza meg a futam eddigi legjob köridejét: 1.28.424 perc.

6. kör: Hamilton megszerzi a 9. helyet.

5. kör: Hatalmas csatát vív egymással Lewis Hamilton és Nelsinho Piquet a 9. helyért. Különbségük: 0.431 mp.

2. kör: Lewis Hamilton már a 11. helyen autózik, a baleset szenvedett autók egymás után gurulnak ki a bokszba.

Rajt: tökéletesen rajtolt az első helyről Jenson Button, Rubens Barrichello azonban beragadt. A második helyre startolt fel Sebastian Vettel, a harmadik Felipe Massa, majd Robert Kubica. A rajt utáni első kanyarban Mark Webber autója kipörög, kisebb balesetet okozva a mezőny végén. "  (forrás: www.stop.hu)

Végeredmény:


1. J. Button (Brawn GP)           
2. R. Barrichello (Brawn GP)             
3. J. Trulli (Toyota)               
4. L. Hamilton (McLaren)     
5. T. Glock (Toyota)              
6. F. Alonso (Renault)              
7. N. Rosberg (Williams)      
8. S. Buemi (Toro Rosso)  
9. S. Bourdais (Toro Rosso)   
10. A. Sutil (Force India)  
11. N. Heidfeld (BMW)           
12. G. Fisichella (Force India)  
13. M. Webber (Red Bull)     
14. S. Vettel (Red Bull)     
15. R. Kubica (BMW)           
16. K. Raikkonen (Ferrari)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.